The Official Version about the PhD-Program (MAB-határozat a Doktori Iskoláról)

2010. Március 1.

Írta: jhnnsclvn on november 4, 2009

Néhány nappal ezelőtt az Egyetem egyik oktatója, nevezzük úgy, ahogy a hallgatók, HZ, ún. tájékoztatót küldött szét a Doktori Iskola hallgatóinak, azt állítva, hogy az eredeti szöveget nem továbbíthatja, mert az kifejezetten Balla Péter rektorhelyettesnek szól. Ezzel az ürüggyel a MAB-határozat tartalmát erősen redukálva, a kényelmetlen tényeket elhallgatva, dezinformáló szöveget szerkesztett, elhallgatva az okirathamisításokat, az ebből adódó szükségszerű szankciókat, továbbá a vezető törvénytelen és etikátlan leváltásának elítélését. A MAB reméli, hogy ez a példátlan eljárás egyetlen Doktori Iskolában sem fordulhat elő többé. Ha egy Doktori Iskola-vezetőt azonnali hatállyal, hamis vádakra alapozva a távollétében le lehetne váltani, akkor nem lenne olyan szakmailag komolyan vehető tudós, aki ezt a funkciót válllalná. Csak olyan Kovács Árpád-féle, aki amoralitását egész eddigi pályafutásával bizonyította, és mostani szereplésével életművére feltette a pontot. A MAB-határozat egyébként etikátlannak nevezi mind Jákvalvi Magdolna, mind Kovács Árpád magatartását, akik ahelyett, hogy elhatárolódtak volna a törvénytelenségektől, szó nélkül elfogadták, sőt, utóbbi szó szerint “meglovagolta” azt, és saját egyéni céljaira használta azt ki. A MAB-határozat szövege itt olvasható:

#200 HATÁROZAT

a MAB 2009/7/XIII/2/200. sz. határozata a

Károli Gáspár Református Egyetem

161 azonosítószámú

irodalomtudományok besorolással kért doktori iskolájáról:

A MAB a doktori iskola akkreditációját

felfüggeszti

indoklás:

Tovább a cikkhez…


Follow

Get every new post delivered to your Inbox.