Counter-Report 4. PhD-Studies (Ellenjelentés 4. A BTK Doktori Iskolájának helyzete)

2010. December 6.

Posted by jhnnsclvn @ december 2, 2010

A MAB Látogató Bizottsága jelentésébe óhajtotta foglalni az Irodalomtudományi Doktori Iskola helyzetét, ám összes tájékozódásuk abból állt, hogy megkérdezték Szabó Andrást, Hansági-Kulcsár-Szabó Ágnest és Hermann Zoltánt, és amit ők lediktáltak, azt terjesztették a plénum elé. A MAB LB Róna-Tas András vezetésével és Pál József hathatós részvételével az IDI problematikus védéseit elkeni, a Mészáros-féle csalást, ami az IDI felfüggesztéséhez vezetett, meg sem emíti. Fő kifogásuk az a nonszensz, hogy a Doktori Iskola akkori vezetője szerintük nem készítette el a Doktori Iskola szabályzatát. Egyikük sem vette a fáradságot, hogy kezébe vegye az akkreditációra benyújtott IDI-anyagot, melyben természetesen benne volt a MAB LB által hiányolt szabályzat, és több átdolgozott és lementett változata is ott van a MAB archívumában. Nem beszélve arról, hogy miért kellene egy bölcsésznek egy jogi szakértelmet és tudást igénylő szabályzatot s.k. elkészítenie, és miért készítené el, ha már van egy profi módon, jogász által elkészített, a Feot-nak megfelelő intézményi szabályzat? A teológusok sem s.k. készítették a szabályzatukat, ők is az intézményit használták, azt, amelyet az akkor még nagyon fiatal, huszonéves Kapa Mátyás készített el – mindhárom egyetemi kar számára. Az IDI speciális mellékletét pedig dr. Bátori Orsolya kari jogász – Hima Gabriellával és Kőfalusi Krisztinával együtt – megszerkesztette és többször frissítette. Az IDI-t tehát nem a szabályzat hiánya miatt zárta be a MAB…

Tovább…


Counter-Report 3. Faculty of Art (Ellenjelentés 3. A Károli BTK helyzetéről)

2010. December 6.

Posted by jhnnsclvn @ november 30, 2010

Az Állam- és Jogtudományi Kar ill. a Hittudományi Kar belső helyzetének elemzői nem járultak hozzá szövegük közléséhez, ezért ez a két rész teljes egészében kimarad a publikálásból, csak a BTK-ra vonatkozó jelentést hozhatjuk nyilvánosságra. Megírtuk már, hogy a MAB-határozat Bölcsészettudományi Karra vonatkozó részét botrányosan tájékozatlannak, dezinformatívnak és önellentmondónak tartjuk, mert az alapjául szolgáló látogatóbizottsági jelentést a kar akkori vezetői nyilvánvalóan manipulálták. A Látogató Bizottság bölcsész tagjának, a Szegedi Tudományegyetemről Kulcsár Szabó Ernő által a LB-ba protezsált Pál Józsefnek minden bizonyára az volt a célja és a küldetése, hogy az akkori – és azóta már megbukott – vezetőket tisztára mossa és fényezze, a felelősségüket elkenje ill. ártatlan bűnbakot találjon, akit mellesleg tálcán kínáltak neki. Róna-Tas pedig, nem ismervén ki magát, hagyta hogy befolyásolják. Hogy Pál József milyen szolgálattételekre képes a Kulcsár-Szabó-klán érdekében, azt bizonyítja a csaló és hamisító Mészáros Márton másodszori – teljesen törvénytelen – ledoktoráltatása Szegeden. A kiszivárgott MAB-levélből tudjuk, hogy Pál József már április 9-én dokumetálta Mészáros szegedi doktori szigorlatát, holott arra csak tíz nappal később, április 19-én került sor (ha egyáltalán sor került).

A BTK oktatói a Látogató Bizottságnál sokkal alaposabb és tényfeltáróbb munkát végeztek, és jelentésüket elküldték a Látogató Bizottság vezetőjének, Róna-Tas Andrásnak..

Tovább…


The faculty of Arts (A Károli BTK MAB-kritikája)

2010. November 15.

Posted by jhnnsclvn on november 12, 2010

A BTK-ra vonatkozó MAB-határozat, mint korábban írtuk dezinformatív, önellentmondó és következetlen:http://www.mab.hu/a_hatarozatok.html. Feltehetően a Kar akkori vezetőjének, Szabó Andrásnak az egyoldalú információin alapulnak, amelyeket a Látogató Bizottság nem kezelt kellő kritikával, és a kézzelfogható dokumentumokkal sem szembesítette ezeket.

Legfeltűnőbb az Irodalomtudományi Doktori Iskolában történt tudatos manipulálások és azok felsőbb grémiumok általi  többszörös megerősítéseinek elhallgatása. A szabályzat nélküli ad hoc működés állítása nyilvánvaló tévedés, hiszen ennek ellentmond az ÁJK-s fejezet, amely többször is megállapítja, hogy az intézménynek központi, minden doktori iskolára, az IDI-re is, érvényes szabályzata volt, és ez megfelelt a Felsőoktatási törvénynek. Az IDI szabályzatát az egész akkreditációs anyaggal együtt még a Látogató Bizottság elnöke, Róna-Tas András fogadta el, aki az IDI akkreditációjakor a MAB elnöke volt. Ha hiányzott volna a szabályzat, akkor Róna-Tas András azt annakidején bizonyára észrevette volna. De nem hiányozhatott, mert az intézményi szabályzat az IDI-re is érvényes volt, sőt az IDI-re külön mellékletben szabályozott speciális működési feltételeket is csatoltak a pályázati anyaghoz, amelyet természetesen minden egyetemi grémium elfogadott, a Kari Tanácstól kezdve a Szenátusig, utóbbi ülésére még az akkori Fenntartó, Szabó István is hivatalos volt. A formailag hiánytalan pályázatért a Fenntartó Szabó püspök, a Szenátus, az egyetem akkori rektora, Kovács Eszter, az EDHT akkori elnöke, Szűcs Ferenc és Hima Gabriella, az IDI akkori vezetője együttesen volt felelős, elfogadásáért pedig Róna-Tas András, a MAB akkori elnöke…

Tovább…


Follow

Get every new post delivered to your Inbox.