Peter Balla went mad (Balla Péter megtébolyodott)

2010. Október 24.

Posted by jhnnsclvn on október 20, 2010

Amikor a BTK-n szeptemberben Tarr Zoltán zsinati tanácsos megválasztatta az energikus és kétségtelenül református, de tudományosan nulla és embernek is nagyon középszerű Sepsi Enikőt, akkor azt gondoltuk, ennél lejjebb már nem lehet süllyedni.

És amikor Domokos Andrea lemondott az ÁJK dékáni posztjáról, amit kifejezetten neki írtak ki, azt hittük, nem fogjuk megsiratni.

Mindkét esetben tévedtünk. A magyarázat az ÁJK nyitólapján található. Az itt szereplő információból csak arra lehet következtetni, hogy az üldözési mániás, veleszületett bialmatlanságban szenvedő, munkatársait feljelentő, hallgatóit üldöző és a Rektori Hivatalt lepusztító és kiürítő Balla Péter rektorszubsztitútum teljesen megőrült.

KRE – Állam- és Jogtudományi Kar

KÖZLEMÉNY

Személyi változás az Állam- és Jogtudományi Kar élén
Budapest, 2010. október 19.

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a mai nappal saját kérésére – egészségügyi okokból – Dr. Domokos Andrea asszony dékáni megbízatását Dr. Balla Péter rektori feladatokkal megbízott rektorhelyettes úr visszavonta…

Tovább…


Who is running for dean? 2. The French Hostess (Dékánjelöltek: 2. A franciázó hostess)

2010. Augusztus 21.

Posted by jhnnsclvn on július 31, 2010

A másik pályázó, Sepsi Enikő, meteorként zuhant rá a Károlira, egyenesen annak főtitkári székére. Éppoly meglepetésszerűen, mint ahogy Koncz Judit tűnt fel a bölcsész-rektorhelyettesi poszton. A fő különbség, hogy míg Koncz a mélyből tört föl, Sepsi a magasból vágódott le, de nem égi ajándékként, hanem mint a villám. Azt nem lehet mondani, hogy derült égből, mert az ég a Károli fölött akkor már zavaros volt. Sepsi megjelenésével aztán végképp elsötétült.

Míg Konczot a nagykőrösi karról már mindenki ismerte, Sepsit a híre sem előzte meg. Nevét itt-ott lehetett hallani, mint a Balassi Bálint Intézet és az Eötvös Collegium egyik főnyüzsgőjét. A Mindentudás Egyetemén is hasonló minőségben bukkant fel, mindentudó mindenlébenkanálként. A Francia Intézet meghívóin is szerepelni szokott mint konferenciaszervező. Az általa szervezett konferenciákat be is vezeti és moderálja; a kerekasztal-beszélgetéseknek éppoly nélkülözhetetlen kelléke, mint maga a kerekasztal. Szervez, konferál, menedzsel, nyelvet tanít. Buzgalma a franciákat is megindította, vagy inkább azokat a magyarokat, akik őt helyzetbe akarták hozni, „francia” elismerést szerezve neki. Pedagógus, mediátor, nyelvoktató és kultúraközvetítő. Tudományhoz nincs köze: saját gondolatot sem olvasni, sem hallani nem lehet tőle – csak másokét, akiket fordít, szerkeszt, ilyen-olyan módon közvetít.

Főtitkárként is ezt csinálja: közvetít. Közvetíti a mögötte álló erők akaratát, azokét, akik őt a Fenntartó figyelmébe ajánlották, akik belőle dékánt akarnak csinálni, hogy uralkodjanak helyette…

Tovább…


Who is running for dean? 1. The Nursemaid with pipe (Dékánjelöltek: 1. A furulyázó dadus)

2010. Július 29.

Posted by jhnnsclvn on július 27, 2010

A dékáni pályázat közzététele után bemutatjuk a pályázókat: elsőként a mélyből geyzírként feltörő Györgyiné Koncz Judit (önelnevezése: Betty) szédületes karrierjét.

Györgyiné Konz Judit a Károli Református Egyetem bölcsész-rektorhelyettese, ami képesítése alapján nem lehetne. Saját ambícióján kívül, amely szemmel láthatóan fordított arányban áll képességeivel, semmi sem jogosítja fel őt a bölcsészkaron való oktatásra sem, nemhogy annak vezetésére: sem képzettségének szintje, sem annak iránya. Ráadásul ő a most megbukott csapat szerves tagja, minden törvénytelenségben részt vett, eggyé forrt a Duplaszabó Diktatúrával. Kinevezése semmilyen változást nem jelentene, sőt, rontana a helyzeten.

Koncz pályafutását egy vidéki gépipari iskola tanszéki ügyintézőjeként kezdte. Bölcsészismereteket itt még titkárnőként sem szívhatott magába. Torka és nyelve innen tovább vitte őt, először csak az értelmiségi létforma pereméig, a napközis dadusságig, ahol a felügyelet mellett énekelgetett és furulyázgatott is az apróságoknak. Nem azonnal sikerült bekerülnie az alsófokú oktatásba (sem). Pedagógusi tehetségét először a kecskeméti konzervgyári munkásokon próbálhatta ki: egy lévén közülük, énekből korrepetálta őket, míg megszerezte a tanítónői képesítést. Ezt kiretusálta az életrajzából, oda mindjárt a későbbi rangosabb „diplomát” írta be, ami azonban így sem egyetemi, csak főiskolai, annak is csak vidéki, és abból is a leglájtosabb: ének-zene általános iskolai tanári. A vidéki alsófokú tanítói papírral sokáig vándorolt egyik vidéki általános iskolából a másikba, lényegében mindenütt ugyanazt csinálva: felügyelt a napköziben, népdalkört és furulyaszakkört vezetett. Végül ezzel a szerény képesítéssel és előélettel sikerült egy budapesti egyetem rektorhelyettesi székében landolnia…

Tovább…


Follow

Get every new post delivered to your Inbox.