Petrőczi: NO GO (Petrőczi: Bukta)

2011. Június 20.

Szerző jhnnsclvn @ június 17, 2011

A Károli BTK honlapján közel másfél éven át a Hermann-Kovács féle 2009 november 22-i levél jelentette az „aktuális“ hírt. A „hír“ a 2009 október 1-i MAB-határozat szépítése, elhazudása, felismerhetetlenségig történt átirata volt. Pár nap múlva megjelent a MAB honlapján az eredeti határozat, amely köszönőviszonyban sem volt a Hermann-Kovács féle exegézissel, így az azonmód érvényét vesztette, de nem aktualitását, mert továbbra is „Aktuális“ címen maradtt fenn még másfél évig a honlapon. Mígnem 2011 április 7-én megjelent az új „aktuális“ hír, a kecsegtetés: Balla Péter rektorhelyettes ki fogja bulizni az IDI akkreditációját.

Aktuális

    2011. április 7.

KÖZLEMÉNY

A MAB a Károli Gáspár Református Egyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolájának akkreditációját 2010. október 1-jei hatállyal megvonta. Prof. Dr. Balla Péter rektori feladatokkal megbízott rektorhelyettes az Egyetem képviseletében 2010. november 15-én felülvizsgálati kérelmet nyújtott be Dr. Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár asszonynak. A felülvizsgálati kérelem 2010. december 7-én érkezett meg a MAB Felülvizsgálati Bizottságához. A kérelem jelenleg elbírálás alatt áll.

http://www.kre.hu/btk/index.php/component/content/category/174-doktori-iskolaink.html

A kre.hu oldalon a mai napig ez az „aktuális“ hír, holott az már úgyszólván felkerülése pillanatában elvesztette aktualitását. 2 hónappal ezelőtt ugyanis a MAB Balla fellebbezését elutasította, és a Károli BTK egyetlen doktori iskolájának megszüntetéséről határozott. A szövegből kiderül, hogy a fellebbezés fő tárgya Petrőczi alkalmassága volt. A válasz: NO GO.

Magyar Akkreditációs BizottságFelülvizsgálati Bizottság

MAB kód: DF161

A MAB FvB 7/2011. számú határozata

Tovább…


Riot at the Károli University of the Reformed Church (Lázadás a Károli Református Egyetemen)

2011. Január 29.

Szerző jhnnsclvn @ január 25, 2011

Az utóbbi két-három napban kb. egyharmadával megugrott a kattintások száma, újra a napi 1000 közelébe került, ami a blognak a magyar keresőgépekből való kitiltása óta alig fordult elő. A “Szív küldi” és a “Mester és gyilkosai” cikk mellett az ÁJK-s 2011. évi helyzetjelentés volt a legolvasottabb, a “Status Report” – tegnap estére már ez utóbbi vette át a vezetést. Nem véletlenül. Úgy tűnik, az ÁJK-s hallgatók bátrabbak, mint a bölcsészek, akiknek Hidán Csaba tanár úr olyan jól megtanította a hátrafelé nyilazás művészetét, hogy hátrafelé célozva eddig saját bajtársaikat lőtték ki, azok közül is a legjobbakat. A selejtet (Mészáros, Hansági, Petrőczi, Szabó András, Kovács Árpád) még véletlenül se találták el. A jogászok ellenben tudják, merre van a cél. Felvonultak a Rektori Hivatal elé, hogy kicsalják üregéből a gyáva, képmutató nyulat, a szellemileg retardált Ballát…

Itt közöljük a hálón most megjelent írást:

http://mosaictv.hu/hirek/816/itt_valoban_a_let_a_tet

Még ma este közzétesszük az ÁJK oktatóinak közös felhívását a hallgatókhoz – minden kar hallgatójához!

Szerző: Rosta N. Napsugár

Megszüntetett doktori iskola, folyamatos tanári elbocsátások, hallgatók, akik nem azt kapják a pénzükért, ami elvárható. Az elmúlt 18-20 hónapban egyre botrányosabb események tarkították a jogi kar életét. Rengeteg tanárt elbocsátottak, köztük rangidős, nagy tudással és szakmai múlttal rendelkező embereket, akik közmegbecsülésnek is örvendtek. Az okok egyelőre tisztázatlanok, válaszok sehonnan sem jönnek, vagy pedig egymásnak ellentmondó információk látnak napvilágot. A diákság teljes bizonytalanságban van, nem tudják, mi tévők legyenek, hiszen a létük, a diplomájuk, a jövőjük forog kockán. Egy összefogásnak köszönhetően a diákok 2011. január 24-ére a Kálvin téri rektori hivatalhoz fognak ellátogatni, remélve azt, hogy talán ott korrekt és kielégítő válaszokat fognak a kérdéseikre kapni. Január 23-án azonban napvilágot látott az egyik frissen elbocsátott tanár levele, melyet diákjainak írt. A benne lévő információk csak tovább borzolták a kedélyeket…

Tovább…


Counter-Report 4. PhD-Studies (Ellenjelentés 4. A BTK Doktori Iskolájának helyzete)

2010. December 6.

Posted by jhnnsclvn @ december 2, 2010

A MAB Látogató Bizottsága jelentésébe óhajtotta foglalni az Irodalomtudományi Doktori Iskola helyzetét, ám összes tájékozódásuk abból állt, hogy megkérdezték Szabó Andrást, Hansági-Kulcsár-Szabó Ágnest és Hermann Zoltánt, és amit ők lediktáltak, azt terjesztették a plénum elé. A MAB LB Róna-Tas András vezetésével és Pál József hathatós részvételével az IDI problematikus védéseit elkeni, a Mészáros-féle csalást, ami az IDI felfüggesztéséhez vezetett, meg sem emíti. Fő kifogásuk az a nonszensz, hogy a Doktori Iskola akkori vezetője szerintük nem készítette el a Doktori Iskola szabályzatát. Egyikük sem vette a fáradságot, hogy kezébe vegye az akkreditációra benyújtott IDI-anyagot, melyben természetesen benne volt a MAB LB által hiányolt szabályzat, és több átdolgozott és lementett változata is ott van a MAB archívumában. Nem beszélve arról, hogy miért kellene egy bölcsésznek egy jogi szakértelmet és tudást igénylő szabályzatot s.k. elkészítenie, és miért készítené el, ha már van egy profi módon, jogász által elkészített, a Feot-nak megfelelő intézményi szabályzat? A teológusok sem s.k. készítették a szabályzatukat, ők is az intézményit használták, azt, amelyet az akkor még nagyon fiatal, huszonéves Kapa Mátyás készített el – mindhárom egyetemi kar számára. Az IDI speciális mellékletét pedig dr. Bátori Orsolya kari jogász – Hima Gabriellával és Kőfalusi Krisztinával együtt – megszerkesztette és többször frissítette. Az IDI-t tehát nem a szabályzat hiánya miatt zárta be a MAB…

Tovább…


Millions because of one. Documents („Milliók egy miatt”. Dokumentumok)

2010. November 27.

Tovább a cikkhez


A sarcastic critic by the Accreditation board (Megsemmisítő MAB-kritika)

2010. November 7.

Posted by jhnnsclvn on november 6, 2010

Megjelent a MAB-határozat a „mintha-egyetemről”: http://www.mab.hu/a_hatarozatok.html , amely udvarias formában döngöli földbe a Károlit. Az intézményre vonatkozó határozatot csekély rövidítésekkel közreadjuk.

A határozat szerint az állapotok „tarthatatlanok”. A fenntartó későn kapott észbe, és fogalma sincs, hogy mit tegyen. Már két éve személycserékkel kísérletezik, hevesen és sűrűn, de koncepciótlanul és kilátástalanul. Pl. kinevezett rektor már két éve nincs, a dékánok is ideiglenesek, a vezetőhelyettesi posztok be sincsenek töltve. Gazdasági igazgató kinevezésére csak 2009 elején került sor, főtitkár csak 2009 decemberében akadt, aztán 2010 elején lett egy stratégiai igazgató is, ami formálisnak látszó poszt, viszont tükrözi a stratégia szükségességének felismerését – magyarán: stratégiai igazgató van, stratégia nincs, ehelyett vágyálmok vannak. (Azóta: mindhárom pozíció újra betöltetlen, mert a két igazgató párban dékán lett az egyik karon, a főtitkár meg dékán egy másikon. A rektor továbbra is ideiglenes, de már dolgoznak a leváltásán.) …

Tovább…


University of thiefs 2. The atheist Bonnie & Clyde (Tolvajok egyeteme 2. Az ateista Bonnie & Clyde)

2010. Október 24.

Posted by jhnnsclvn on október 21, 2010

Balla Péter rektorhelyettes csak magát okolhatja két doktori iskola bedöntéséért. Ő mégis másokat szid, széltében-hosszában átkozódik, ígérget, fellebbezéssel fenyegeti a MAB-ot. Ám ha az ÁJK doktori iskola fellebbezése elbukott, akkor mit remél az IDI-étől? Hiszen itt a kegyelemből megfeleltnek minősített törzstagok még védéseket sem hoztak össze. De próbálkoznak. Persze, ismét csak nem becsületes módszerekkel, hanem rájuk jellemző simlis trükkökkel. Hermann és Hansági folytatják a Szabó és Petrőczi által teremtett hagyományt. De mi mást is várna az ember a károlis csalóktól?

A kálvinista tolvajpáros, Petrőczi-Bonnie és Szabó-Clyde praxisát – ti. doktoranduszok lenyúlását a védés előtt – az ateista tolvajpáros, Hansági-Bonnie és Hermann-Clyde intézményesítette és szabállyá emelte. Hansági-Bonnienak a 2009. évi 0-hoz képest 2010-re egytucat doktorandusza lett, a szerényebb Hermann-Clyde-nak pedig féltucat. Alapvetően két módon tettek szert doktoranduszokra. Vesztegetéssel és lopással. Bonnie and Clyde először is 2009 júniusában puccsot hajtott végre a doktori iskola vezetésében…

Tovább…


Peter Balla went mad (Balla Péter megtébolyodott)

2010. Október 24.

Posted by jhnnsclvn on október 20, 2010

Amikor a BTK-n szeptemberben Tarr Zoltán zsinati tanácsos megválasztatta az energikus és kétségtelenül református, de tudományosan nulla és embernek is nagyon középszerű Sepsi Enikőt, akkor azt gondoltuk, ennél lejjebb már nem lehet süllyedni.

És amikor Domokos Andrea lemondott az ÁJK dékáni posztjáról, amit kifejezetten neki írtak ki, azt hittük, nem fogjuk megsiratni.

Mindkét esetben tévedtünk. A magyarázat az ÁJK nyitólapján található. Az itt szereplő információból csak arra lehet következtetni, hogy az üldözési mániás, veleszületett bialmatlanságban szenvedő, munkatársait feljelentő, hallgatóit üldöző és a Rektori Hivatalt lepusztító és kiürítő Balla Péter rektorszubsztitútum teljesen megőrült.

KRE – Állam- és Jogtudományi Kar

KÖZLEMÉNY

Személyi változás az Állam- és Jogtudományi Kar élén
Budapest, 2010. október 19.

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a mai nappal saját kérésére – egészségügyi okokból – Dr. Domokos Andrea asszony dékáni megbízatását Dr. Balla Péter rektori feladatokkal megbízott rektorhelyettes úr visszavonta…

Tovább…


Rehabilitation (Az IDI 2. doktora: Riskó Enikő!)

2010. Október 17.

Posted by jhnnsclvn on október 14, 2010

Balla Péter Bazsa Györgynek szóló 2010 április 30-i cinikus levelében ez olvasható:

„A KRE BTK KDHT 2009. október 9-én tartott ülésén elhatározottak értelmében az IDI vezetője 2009. október 9-én kelt 150/2009/DI, 151/2009/DI, 152/2009/DI iktatási számú leveleiben felajánlotta szakmai segítségét annak a három személynek, akiknek más doktori iskolában kell új doktori eljárást kezdeményezniük. Míg Baranyai Katalin és Mészáros Márton élt ezzel a MAB-határozat 8. pontjában szorgalmazott lehetőséggel, addig Riskó Enikő 2010. xx.xx-én kelt levelében az EDHT elnökéhez, Németh Dávid professzor úrhoz fordult, azzal a kéréssel, hogy az EDHT helyezze hatályon kívül a fokozat visszavonásáról szóló döntést, és ítélje meg a PhD-fokozatot. Az EDHT elnöke az IDI-vel való egyeztetés után Riskó Enikő kérését terjedelmi okra hivatkozva elutasította, és erről a kérelmezőt levélben tájékoztatta (iktatószám). A kérelmező kifogásolta, hogy az ok nem valós, de mi ezt a MAB-határozat 2. pontja értelmében ignoráltuk.”

http://jhnnsclvn.wordpress.com/2010/04/24/cynical-reply-to-the-accreditation-board-balla-peter-cinikus-valasza-bazsa-gyorgynek/

Riskó Enikő másfél éve próbálja meggyőzni a KDHT-t és az EDHT-t, hogy az ő disszertációja nem rövid…

Tovább…


Finito

2010. Október 17.

Posted by jhnnsclvn on október 12, 2010

Szodoma után Gomorra is bedőlt!

A Duplaszabó-banda a Maedchen für alles Eisemann külső segítségével elérte, hogy a MAB az Irodalomtudományi Doktori Iskolát végleg bezárja. A 2010 október 1-én hozott döntés 2015 december 31-ig érvényes. Addig nem indíthat a Károli új irodalomtudományi doktori iskolát. Pedig a MAB nagyon előzékeny volt a károlis csalókkal szemben. Alaptalanul vádolta meg Szabó András a hangfelvételen, jól hallhatóan, a MAB elnökét azzal, hogy a kifejezetten neki tett ígéretét, amit csak ő hallhatott, megszegte. A MAB a 7 törzstagjelöltből 6-ot elfogadott, annak ellenére, hogy 4-en, köztük Szabó András, nem teljesítették a törzstagság elemi feltételét: nincs védett doktoranduszuk (ld. 5. lábjegyzet). Csak a tudományos babérokra pályázó puritán költőnő verte le még ennél a szelíd, jóakaratú, igen toleráns MAB-nál is a biztosítékot. Hát mindent azért ők sem…

Gratulálunk Szabó Andrásnak, Kulcsár-Szabó Ágnesnek, Kovács Árpádnak és Hermann Zoltánnak a Bölcsészettudományi Kar első és egyetlen Doktori Iskolájának a lepusztításához, amit nem ők építettek fel, hanem Hima Gabriella, Szigeti Lajos Sándor és Fabiny Tibor. Az ÁJK egyetlen Doktori Iskolája után most a BTK egyetlen Doktori Iskolája is bedőlt. Elsősorban persze Balla Péternek, a magyar felsőoktatás története legalkalmatlanabb rektor(pótlék)ának gratulálunk, akinek oroszlánrésze van mindkét kudarcban.  Mikor küldi már el végre a Fenntartó a selyemzsinórt ennek a pszichopata vérengzőnek, aki gazdasági érdekeit ilyen súlyosan megsérti? Ha mb. rektorféle nem a kirúgásokat tekintené a fő feladatának, hanem az értékek megőrzését, akkor talán előrébb tartana az intézmény.


ÖSSZEGZÉS

A MAB 2010/8/XIII/1/2/376 számú határozata….

Tovább…


Fire and brimstone upon Sodom (Tűz- és kéneső Szodomára)

2010. Augusztus 23.

Posted by jhnnsclvn on augusztus 21, 2010

…………….

Az újpesti Viola utcára  – tanévkezdés előtt – lehullt a tűz- és kéneső:

A MAB véglegesen visszavonta a KRE Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolájának akkreditációját.

Szerző: Kovács Petronella

A Károli Gáspár Református Egyetem 2010. február 18-án felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a MAB-hoz az Egyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola működés közbeni akkreditációs eljárása keretében, a MAB 2009/9/IX/2/351. számú határozatával meghozott, negatív akkreditációs minősítésével szemben. A felülvizsgálati kérelmet a MAB Felülvizsgálati Bizottsága (a továbbiakban: MAB FvB) bírálta el: www.mab.hu/doc/FVBhatok/DF159-KRE-fvb_honlapra.doc

A MAB FvB 35/2010. számú határozata a MAB elutasító döntésével egyetértve a Károli Gáspár Református Egyetemen az Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola  akkreditációját véglegesen megvonta.

A határozat kézhezvételének napjától, 2010. június 30-tól a Károli Gáspár Református Egyetem az állam- és jogtudományok körében elveszíti jogát a doktori képzésre, a doktori (PhD) fokozat adására, a habilitációs eljárás lefolytatására, valamint a külföldön szerzett tudományos (doktori) fokozat honosítására. A doktori iskola működését legkésőbb 2012. szeptember 30-ig kell véglegesen bezárni. A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.

A határozat szerint a KRE vezetősége és fenntartója nem teljesítette a MAB követelményrendszerében megfogalmazott elvárásokat. Abban, hogy idáig fajultak a dolgok, elsősorban a fenntartó alkalmatlanságának és a fenntartó helytartójaként működő stratégiai igazgató, Kovács Barnabás dilettantizmusának van nagy szerepe, de nem elhanyagolható a jogi kar ügyvivő dékánjának, Domokos Andreának a munkálkodása sem. Bölcskei Gusztáv és zsinati bizalmasai egyáltalán nincsenek tisztában azzal, hogyan működik valójában egy egyetem…

Tovább…


Follow

Get every new post delivered to your Inbox.