Írta: jhnnsclvn on november 17, 2009
Epilogue to the very unimportant conference
Bölcskei Gusztávban a hívő reformátusoknak, akik vezetőjüket erkölcsi példaképnek is szeretnék tekinteni, mélységesen csalódniuk kellett. Püspök úr látszólag indokolatlanul megjelent azon a konferencián, amelyen nem csak látszólag, hanem nagyon is valóságosan – szellemi és fizikai jelenlétével – kiállt a csalás, a törvénytelenség és az erkölcsi züllés mellett. Az MTA székházában kezdődő, majd a Kossuth Klubban folytatódó kétnapos (nov. 10-11.) konferencia a „Protestantizmus és medialitás. A reformáció mediális forradalma” sokatmondó, de valójában képzavaros és a helyszínen semmit sem kifejtő címet kapta a szervezőktől.
Ha Bölcskei Gusztávnak lenne helyzetérzéke, akkor hamar rájöhetett volna arra, hogy az MTA elnöke miért nem tartotta meg a megnyitó beszédét kedden délelőtt 10 órakor, ami pedig a meghívók programjában is szerepelt, hanem inkább jó távol tartotta magát ettől a rendezvénytől. Távolmaradásának oka volt, ha más nem, akkor az, hogy nem kíván a felsőoktatásunk e mélyrepülését előidéző személyek által szervezett konferenciához asszisztálni, egy olyan egyetem, a Károli égisze alatt, ahol tombol a jogtalanság és erkölcstelenség. Az MTA főtitkára testben ugyan egy rövid megnyitó beszéd erejéig jelen volt, de szellemi és erkölcsi távolságtartását beszéde mindennél nyilvánvalóbban kifejezte: volt ebben szó földről, vízről, levegőről, MTA-tagságról, erkölcsi válságról, csak egyről nem – magáról a megnyitandó konferenciáról. Nem véletlenül. Főtitkár úr beszédével jelezte az Akadémia részéről, hogy nincs közük ehhez az obskurus társulathoz. Csak a termet bocsátották rendelkezésükre, és ennyi. (Ez elől nyilván nehéz lett volna kitérni.) Nem így Bölcskei Gusztáv, aki erőteljesen kompromittálódott.
Írta: Ravasz László Baráti Kör 