2011. Január 16.
Szerző jhnnsclvn @ január 12, 2011
A Szegedi Tudományegyetem Doktori Tanácsa ezerrel száguld szembe a törvénnyel, erkölccsel, elemi emberi normákkal és a minőséggel: holnap készülnek átadni a doktori diplomát a notórius csalónak és közokirathamisítónak, Mészáros Mártonnak, aki ellenőrzőtől és bizonyítványtól kezdve nyilatkozatokig, nyelvvizsgáig, diplomáig és PhD-értekezésig már mindent összecsalt vagy összehamisított, és tavaly ugyanezzel az értekezéssel már megbukott egyszer a Károli Református Egyetemen. A törvény szerint 2 éven belül nem nyújtható be ugyanabban a témában doktori értekezés, amelyben máshol már benyújtották, de nem lett belőle fokozat. A SZTE Doktori szabályzata szerint pedig ilyen dolgozat egyáltalán nem nyújtható be – 2 éven túl sem!
Megkérdeztük a Ravasz László Baráti Kör jogászát Mészáros Márton és a Szegedi Tudományegyetem közös „üzleti titkának” (Mészáros sógornagybátyjának, Balla Péternek a kifejezése) jogi hátteréről ill. minősítéséről. Az alábbi felvilágosítást kaptuk:
Mészáros Mártonnak a PhD-eljárásra jelentkezéskor nyilatkoznia kellett arról, hogy ebben a témában korábban máshol nem nyújtott be értekezést. Ha hamisan nyilatkozott, akkor csak őt lehet felelősségre vonni csalás miatt. Az intézményt hivatali visszaélés és / vagy intellektuális közokirathamisítás kísérlete miatt csak akkor, ha tudott Mészáros Márton 2009. évi sikertelen fokozatszerzési eljárásáról a Károlin. A mulasztás ugyanis még nem bűncselekmény. A Szegedi Tudományegyetem azonban több – hivatalos és nemhivatalos – bejelentés nyomán legkésőbb 2010. 11. 24. óta tud erről, tehát szándékosan közreműködik abban, hogy valótlan tényt foglaljanak közokiratba…
Tovább…
Hozzászólások kikapcsolva |
KDHT, KRE DI, Mészáros Márton | Címke: áltudomány, csalás, disszertáció, károli, közokirat-hamisítás, korrupció, KRE, manipuláció, nepotizmus, Szeged, SZTE-BTK, védés |
Közvetlen link
Írta: Ravasz László Baráti Kör
2011. Január 16.
Szerző jhnnsclvn @ január 11, 2011
Szerző: Szegedi Kolléga
Tegnap az egyik hozzászóló feltette ezt a kérdést:
„Mitől doktori intézeti igazgató Klukovits, ha a saját doktori szabályzatukat sem ismeri? Segítsünk neki:
http://www2.u-szeged.hu/dokint/dszab-2010.pdf
24. oldal alján, sorszám nélkül, Korm. 10.§ alatt különösen szigorú szabályozás olvasható, szigorúbb, mint maga a törvény: ugyanazon témájú dolgozatot nemhogy 2 éven belül, de Szegeden egyáltalán nem lehet benyújtani, a szabályzat szövegéből következően csakis új disszertáció fogadható el (teljes összhangban a 2009. október 2-i MAB-határozattal).”
Megnéztem még egyszer a doktori szabályzatunkat, és a hozzászólónak teljesen igaza van…
Tovább…
Hozzászólások kikapcsolva |
BTK, KRE DI, Mészáros Márton | Címke: áltudomány, csalás, disszertáció, feltárás, károli, közokirat-hamisítás, korrupció, KRE, manipuláció, nepotizmus, Szeged, SZTE-BTK, védés |
Közvetlen link
Írta: Ravasz László Baráti Kör
2011. Január 16.
Szerző jhnnsclvn @ január 8, 2011
Szerző: Gödöllői
Mészáros Márton saját fabrikálású ún. szakmai életrajza olvasható a Károli Egyetem honlapján:
http://www.kre.hu/btk/index.php/oktatoink.html?sobi2Task=sobi2Details&catid=6&sobi2Id=29
Ebből is kiderül, hogy a tanulmányi nehézségekkel küzködő, a gimnáziumon magát átcsaló ill. családi segítséggel átnyomott diák problémái az egyetemen sem szüntek meg. Míg az átlagos tehetségű hallgatók eleve két szakra jelentkeztek, Mészáros gyenge képességeinek megfelelően csak egy szakra iratkozott be. Abból is a legkönnyebbre, a magyarra. Elvégre az anyanyelvén valahogy mindenki tud.
Ám ez a könnyű szak is nehéznek bizonyult Mészáros számára. Pedig az őt első naptól protezsáló és pátyolgató Hansági Ágnestől minden könnyítést megkapott. De Mészáros még így is csak 7 év alatt volt képes elvégezni az egyszem magyar szakot. CV-jében a tanulmányok alatt ez áll:
TANULMÁNYOK:
2004-2007 doktori képzés (KRE BTK Irodalomtudományi Doktoriskola)
1997-2004 magyar szak (KRE BTK)
Katonai szolgálatot nem teljesített, így a négy év veszteség (2 a gimnáziumban – 2 az egyetemen) kizárólag bukásokból jött össze. 27 éves, mire elvégzi a magyar szakot, ám a diplomát nyelvvizsga híján nem kaphatja meg…
Tovább…
Hozzászólások kikapcsolva |
BTK, KRE DI, Kulcsár-Szabó (Hansági) Ágnes, Mészáros Márton | Címke: áltudomány, disszertáció, károli, közokirat-hamisítás, korrupció, KRE, manipuláció, nepotizmus, Szeged, SZTE-BTK, védés |
Közvetlen link
Írta: Ravasz László Baráti Kör
2011. Január 16.
Szerző jhnnsclvn @ január 6, 2011
Többen észrevették az újabb név- és identitásváltást a www.doktori.hu honlapján – Mészáros “István” visszavedlett Mészáros Mártonná: http://www.doktori.hu/index.php?menuid=122.
Szerző: Szegedi Kolléga
A Szegedi Tudományegyetem rektora ma megkeresést kapott a Szegedi Nyomozó Ügyészségtől. Tekintettel Balla Péter KRE rektorhelyettes “üzleti titká”-ra, ennek a levélnek csak a kivonatát közöljük, mert az eredeti publikálása súlyos veszélybe sodorná a kiszivárogtató kollégát.
“Mészáros Márton, a Károli Református egyetem tanársegédje ellen büntetőeljárás folyik a Budapesti Rendőrfőkapitányságon, mert 2009. márciusában jogtalan társadalmi és gazdasági előnyre kívánt szert tenni a Károli Református Egyetem Doktori Szabályzatának meg nem felelő értekezés benyújtásával….
Tovább…
Hozzászólások kikapcsolva |
BTK, KRE DI, Mészáros Márton | Címke: áltudomány, csalás, disszertáció, károli, korrupció, KRE, manipuláció, nepotizmus, SZTE-BTK, védés |
Közvetlen link
Írta: Ravasz László Baráti Kör
2011. Január 16.
Szerző jhnnsclvn @ január 2, 2011
A WordPress csapata megküldte a blog évi statisztikai összesítőjét. A blog látogatottsága kimagasló volt, annak ellenére, hogy csupán egy kis egyházi egyetem kívülállók számára alig érthető partikuláris problémáit tematizáltuk, és főként annak ellenére, hogy a Károli Református Egyetem fenntartója, vezetői és jogászai mindent megtettek a blog betiltására: 2010. októberére sikerült a blogot minden magyarországi keresőgépből letiltatniuk …..
2010. évi toplista – fordított sorrenben:
5. helyre futott be a profi okirathamisító Mészáros Márton….
4. helyen végzett Jakab Attila Balla Péter könyvéről írt recenziójával….
3. helyre futott be a “Tűz és kéneső Szodomára!” című, “Kovács Petronella” nicknéven beküldött írás…
2. helyre sikerült betörnie egy még tavaly novemberben felkerült posztnak, amelyet volt károlis kollégák és hallgatók küldtek be btk@citromail.hu címről, nicknév nélkül…
1. helyre Szabó Andrásnak, a Régi Magyar Irodalmi Tanszék vezetőjének az ún. MTA doktori értekezése futott be, “Naplószemelvények” címmel – méltán….
Tovább…
Hozzászólások kikapcsolva |
Balla Péter, KRE DI, Mészáros Márton | Címke: károli, korrupció, KRE, manipuláció, vizsgálat |
Közvetlen link
Írta: Ravasz László Baráti Kör
2010. December 6.
Posted by jhnnsclvn @ november 15, 2010
“A szerzők nem járultak hozzá szövegük közléséhez, ezért az egyes bekezdések tartalmát röviden összefoglaljuk – a szerk.”
II. A gazdasági autonómia hiánya
A Károli Református Egyetem 2008 szeptemberében Szűcs Ferenc rektor, majd 2008 októberében Kulin Ferenc bölcsészkari, 2009. novemberében pedig Kapa Mátyás jogi kari dékán menesztésével a törvénytelenség útjára lépett. Az egyetemnek azóta már aligha nevezhető intézményt kézi vezérléssel irányítják. Az intézmény mintegy 2 és fél milliárdos költségvetéssel működik, többel, mint az egész Református Egyház. Ez a pénz 100%-ban állami forrás, nem számítva a költségtérítéses hallgatók befizetéseit. Az ún. fenntartó ugyanis a 2010-es költségvetési tervezet szerint semmivel sem “tartja fenn” az egyetemet, hanem inkább kitartatja magát vele.
2007 óta nincs fenntartói támogatás, ezzel szemben utasítások érkeznek az egyetem saját bevételeinek felhasználási módjára vonatkozóan. 2009 márciusában a fenntaró közvetlen utasítására az egyetem nonprofit Kft-t alapított, majd májusban mindenféle biztosíték nélkül 14 millió forintos kölcsönt vetetett fel a fenntartó az egyetemmel ennek a Kft-nek. A Kft ügyvezetője Csányi János, a fenntartó bizalmasa. A 14 millió forint sorsa nem követhető tovább nyomon a Szenátusi határozatokban. Erről bővebben: http://jhnnsclvn.wordpress.com/2010/09/28/the-accreditation-board-in-the-lime-light-a-mab-on-az-orszag-szeme/
A Károli 2010-es költségvetési tervéről első ránézésre megállapítható a szervezeti egységek támogatottságának szembetűnő aránytalansága…
Tovább…
Hozzászólások kikapcsolva |
Balla Péter | Címke: ÁJK, eltűnt milliók, feltárás, Jobbik, károli, korrupció, KRE |
Közvetlen link
Írta: Ravasz László Baráti Kör
2010. Október 24.
Posted by jhnnsclvn on október 23, 2010
Október 23-át ünnepeljük Bonnie és Clyde 2-vel a Károlin! Bemutatjuk eddigi legsikeresebb rablási akciójukat. A Károli még mindig egy “Raeubernest”, csak a dékáni névtábla változott. Így marad ez a Reformáció ünnepére is?
Íme, így tett szert 2009. augusztusában Hansági-Bonnie és Hermann-Clyde a SEMMIből egyszerre 12 ill. 6 doktoranduszra. Egyes újdonsült doktoranduszaik már abszolutóriummal, mások szigorlattal, legtöbben már félkész disszertációval a zsebükben születtek.
From: Kőfalusi Krisztina <Kofalusi.Krisztina@kre.hu>
Date: 2009/8/6
Subject: nyilatkozat
To: …….
Tovább…
Hozzászólások kikapcsolva |
Hermann Zoltán, KRE DI, Kulcsár-Szabó (Hansági) Ágnes, MAB | Címke: áltudomány, csalás, feltárás, károli, közokirat-hamisítás, korrupció, KRE, manipuláció, védés |
Közvetlen link
Írta: Ravasz László Baráti Kör
2010. Október 17.
Posted by jhnnsclvn on október 12, 2010
Szodoma után Gomorra is bedőlt!
A Duplaszabó-banda a Maedchen für alles Eisemann külső segítségével elérte, hogy a MAB az Irodalomtudományi Doktori Iskolát végleg bezárja. A 2010 október 1-én hozott döntés 2015 december 31-ig érvényes. Addig nem indíthat a Károli új irodalomtudományi doktori iskolát. Pedig a MAB nagyon előzékeny volt a károlis csalókkal szemben. Alaptalanul vádolta meg Szabó András a hangfelvételen, jól hallhatóan, a MAB elnökét azzal, hogy a kifejezetten neki tett ígéretét, amit csak ő hallhatott, megszegte. A MAB a 7 törzstagjelöltből 6-ot elfogadott, annak ellenére, hogy 4-en, köztük Szabó András, nem teljesítették a törzstagság elemi feltételét: nincs védett doktoranduszuk (ld. 5. lábjegyzet). Csak a tudományos babérokra pályázó puritán költőnő verte le még ennél a szelíd, jóakaratú, igen toleráns MAB-nál is a biztosítékot. Hát mindent azért ők sem…
Gratulálunk Szabó Andrásnak, Kulcsár-Szabó Ágnesnek, Kovács Árpádnak és Hermann Zoltánnak a Bölcsészettudományi Kar első és egyetlen Doktori Iskolájának a lepusztításához, amit nem ők építettek fel, hanem Hima Gabriella, Szigeti Lajos Sándor és Fabiny Tibor. Az ÁJK egyetlen Doktori Iskolája után most a BTK egyetlen Doktori Iskolája is bedőlt. Elsősorban persze Balla Péternek, a magyar felsőoktatás története legalkalmatlanabb rektor(pótlék)ának gratulálunk, akinek oroszlánrésze van mindkét kudarcban. Mikor küldi már el végre a Fenntartó a selyemzsinórt ennek a pszichopata vérengzőnek, aki gazdasági érdekeit ilyen súlyosan megsérti? Ha mb. rektorféle nem a kirúgásokat tekintené a fő feladatának, hanem az értékek megőrzését, akkor talán előrébb tartana az intézmény.
A MAB 2010/8/XIII/1/2/376 számú határozata….
Tovább…
Hozzászólások kikapcsolva |
Balla Péter, Bazsa György, Hermann Zoltán, Kovács Árpád, KRE DI, Kulcsár-Szabó (Hansági) Ágnes, MAB, Petrőczi-Ludvig Éva, Szabó András | Címke: áltudomány, felfüggesztés, feltárás, károli, korrupció, KRE, manipuláció, védés, vizsgálat |
Közvetlen link
Írta: Ravasz László Baráti Kör
2010. Október 17.
Posted by jhnnsclvn on október 12, 2010
KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM
REKTORI HIVATAL
1091 Budapest, Kálvin tér 9.
Tel.: (00-36-1) 455-90-60
Fax: (00-36-1) 455-90-62
OM az.: FI44189
Ikt: 361/09/RH
J E GY Z Ő K Ö NY V
az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács 2009. május 11-i üléséről
Jelen vannak: Dr. Szabó András Elnök, Dr. Hima Gabriella, Dr. Pethő Sándor, Dr. Tanka
Endre, Nemeh Diána, Dr. Vanó Renáta jegyzőkönyvvezető
Meghívott: Dr. Prekker Judit főtitkár, Prof. Dr. Balla Péter rektori teendőkkel megbízott rektorhelyettes
Az Elnök üdvözli a megjelenteket, 14 óra 10 perckor megállapítja, hogy az ülés nem határozatképes.
Dr. Balla Péter napirend előtt kéri, hogy amennyiben a doktori iskolákhoz az egész egyetem érdekét, pl. akkreditációt érintő levelezés érkezik, ez jusson el másolatban a RH-hoz. …
Tovább…
Hozzászólások kikapcsolva |
Balla Péter, EDHT, Pethő Sándor, Szabó András | Címke: feltárás, határozat, károli, korrupció, KRE |
Közvetlen link
Írta: Ravasz László Baráti Kör
2010. Október 8.
Hozzászólások kikapcsolva |
Balla Péter, KRE DI, MAB, Mészáros Márton, Pethő Sándor, Petrőczi-Ludvig Éva, Szabó András | Címke: csalás, disszertáció, feltárás, károli, korrupció, KRE, zsarolás |
Közvetlen link
Írta: Ravasz László Baráti Kör