Írta: jhnnsclvn on március 26, 2010
Az alábbi cikket a Ravasz László Baráti Körtől kaptuk. (Az utolsó két mondatot mi fűztük hozzá – a szerk.)
„Lehet-e örökös rektorság?” címmel jelent meg egy cikk a Magyar Nemzet 2009. március 25-i számában. Az „örökkévalóság” a cikkíró Pál József számára azt a 7 évet jelenti, amióta Szabó Gábor a szegedi egyetem rektora. Cikke elején megemlíti a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albertet, „aki csak egy évig volt ebben a funkcióban”, majd hivatkozik a szegedi egyetem alapítási korára (1921-1948), amikor „több rektor volt, mint év”. Majd azt állítja, hogy az egyetemet irányító vezetői csoport mindössze 1%-nyi oktató „szemléletét és értékrendjét” képviseli, mi több, akaratát rákényszeríti „a hatalom berkein kívül rekedt 99%-ra”, többek között az erős és nagylétszámú bölcsészkarra, amelynek a szerző pozicionálisan erős (szakmailag annál gyengébb) tagja. A hatalomból való kiszorítottságra utalás amolyan freudi lapsus linguae. Búvópatakként vonul végig a szövegen, titkolt fájdalomként és félelemként: mi lesz, ha most sem ő, Pál József, kerül sorra a rektori székben, mi lesz, ha Szabó Gábort újraválasztják?
Ezért Pál József megkongatja a vészharangot. És hogy hatásosabb legyen, előveszi a politikai csodafegyvert: a 12 évvel ezelőtti „liberális képviselő-jelöltséget”. Ezzel most, alig két héttel a választások első fordulója előtt, végleg letaglózza, kiüti a ringből ellenfelét. Álszent retorikával, mint felvilágosult, demokratikus politikai pluralista, előbb bagatellizálja az egykori politikai hovatartozást, de aztán hamar előbújik belőle a Fidesz-győzelmet előre kiaknázni akaró politikai konjunktúralovag :
Írta: Ravasz László Baráti Kör 
