Petrőczi: NO GO (Petrőczi: Bukta)

2011. Június 20.

Szerző jhnnsclvn @ június 17, 2011

A Károli BTK honlapján közel másfél éven át a Hermann-Kovács féle 2009 november 22-i levél jelentette az „aktuális“ hírt. A „hír“ a 2009 október 1-i MAB-határozat szépítése, elhazudása, felismerhetetlenségig történt átirata volt. Pár nap múlva megjelent a MAB honlapján az eredeti határozat, amely köszönőviszonyban sem volt a Hermann-Kovács féle exegézissel, így az azonmód érvényét vesztette, de nem aktualitását, mert továbbra is „Aktuális“ címen maradtt fenn még másfél évig a honlapon. Mígnem 2011 április 7-én megjelent az új „aktuális“ hír, a kecsegtetés: Balla Péter rektorhelyettes ki fogja bulizni az IDI akkreditációját.

Aktuális

    2011. április 7.

KÖZLEMÉNY

A MAB a Károli Gáspár Református Egyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolájának akkreditációját 2010. október 1-jei hatállyal megvonta. Prof. Dr. Balla Péter rektori feladatokkal megbízott rektorhelyettes az Egyetem képviseletében 2010. november 15-én felülvizsgálati kérelmet nyújtott be Dr. Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár asszonynak. A felülvizsgálati kérelem 2010. december 7-én érkezett meg a MAB Felülvizsgálati Bizottságához. A kérelem jelenleg elbírálás alatt áll.

http://www.kre.hu/btk/index.php/component/content/category/174-doktori-iskolaink.html

A kre.hu oldalon a mai napig ez az „aktuális“ hír, holott az már úgyszólván felkerülése pillanatában elvesztette aktualitását. 2 hónappal ezelőtt ugyanis a MAB Balla fellebbezését elutasította, és a Károli BTK egyetlen doktori iskolájának megszüntetéséről határozott. A szövegből kiderül, hogy a fellebbezés fő tárgya Petrőczi alkalmassága volt. A válasz: NO GO.

Magyar Akkreditációs BizottságFelülvizsgálati Bizottság

MAB kód: DF161

A MAB FvB 7/2011. számú határozata

Tovább…


To pay or not to pay: that is the question (Fizetni vagy nem fizetni: ez itt a kérdés)

2011. Február 1.

Szerző jhnnsclvn @ január 31, 2011

A Károli Állam- és Jogtudományi Karán kb. egy hete kitört a lázadás. Az elbocsátások csúcspontjaként egy hete kirúgtak még egy magas szakmai színvonalon oktató, az egyetem iránt elkötelezett habilitált docenst, miközben sok másod-, harmad-, negyedállású oktató maradhatott. A Kar honlapján Balla Péter rektorhelyettes “Közleményt” helyezett el, melyet rektorhelyettes-társaival, Bozsonyi Károllyal és Miskolczi-Bodnár Péterrel is aláíratott. Egyiküknek sem a Károlin van az egyetlen állása. Balla Péter pedig 21 hónappal ezelőtt, mikor elfoglalta rektorhelyettesi trónját, akkorára emeltette a Zsinattal a fizetését, hogy három plusz állással se keresne ennyit. Balla 7 jegyű nettó összegért rombolta le szűk két év alatt a Református Egyetemet és félig már a Református Egyházat is.

Íme Balla Péter megtévesztő “irománya” (ő nevezi így kollégánk nyílt levelét és az ÁJK oktatóinak közös felhívását):

KÖZLEMÉNY

“Az elmúlt napokban több félrevezető és indulatában intézményünkhöz méltatlan hír és információ jelent meg és keringett különböző levelezőlistákon, blogokon Balla Zoltán Egyetemünk jogi karának oktatójával kapcsolatban. Az Egyetem és a Kar vezetése a híresztelésekkel szemben kijelenti, hogy Balla Zoltánnal szemben semmilyen méltánytalanság nem történt. 2011. január 24-én Balla tanár úr és az Egyetem között mindkét fél számára megnyugtató megállapodás született. Balla tanár úr is levélben határolódott el a neki tulajdonított kijelentésektől.”

A Közlemény bővebben itt olvasható…

A linkre kattintva hivatkozást találunk a MAB-határozatra, mintha a kirúgásokat – legutóbb Dr. Balla Zoltán habilitált docensét – a MAB rendelte volna el, és nem a Kovács-triász.

Majd kibújik a szög a zsákból…

Tovább…


Appeal to the Students (Felhívás a hallgatókhoz)

2011. Január 29.

Szerző jhnnsclvn @ január 26, 2011

Ezt a levelet ma este kaptuk “ÁJK oktatói közössége” aláírással, azzal a kéréssel, hogy sürgősen hozzuk nyilvánosságra a hallgatók érdekében.

Tárgy: Felhívás valamennyi hallgatóhoz

Tisztelt hallgatók!

Bizonyára Önök közül mindenki olvasta a http://mosaictv.hu/hirek/816/itt_valoban_a_let_a_tet honlapján közzétett oktatói levelet. Az ott felvetett aggodalmak jó része jogos. Szűcs Ferenc rektor és Kapa Mátyás dékán 2009. évi leváltása óta távozott a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának csaknem valamennyi meghatározó jogászprofesszora, és az Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola akkreditációját a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) véglegesen visszavonta. Ezek alapján nincsen reális esély arra, hogy a jogász szak másfél év múlva elinduló akkreditációs eljárásán a jogász szakot akkreditálják, vagyis feltehető;, hogy a jövőre induló tanév lesz a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának utolsó tanéve.

A fenntartó egyház sem eddig, sem ezután nem szolgált világos magyarázattal a történtekre…

Tovább…


2010 in review (BUÉK)

2011. Január 16.

Szerző jhnnsclvn @ január 2, 2011

A WordPress csapata megküldte a blog évi statisztikai összesítőjét. A blog látogatottsága kimagasló volt, annak ellenére, hogy csupán egy kis egyházi egyetem kívülállók számára alig érthető partikuláris problémáit tematizáltuk, és főként annak ellenére, hogy a Károli Református Egyetem fenntartója, vezetői és jogászai mindent megtettek a blog betiltására: 2010. októberére sikerült a blogot minden magyarországi keresőgépből letiltatniuk …..

2010. évi toplista – fordított sorrenben:

5. helyre futott be a profi okirathamisító Mészáros Márton….

4. helyen végzett Jakab Attila Balla Péter könyvéről írt recenziójával….

3. helyre futott be a “Tűz és kéneső Szodomára!” című, “Kovács Petronella” nicknéven beküldött írás…

2. helyre sikerült betörnie egy még tavaly novemberben felkerült posztnak, amelyet volt károlis kollégák és hallgatók küldtek be btk@citromail.hu címről, nicknév nélkül…

1. helyre Szabó Andrásnak, a Régi Magyar Irodalmi Tanszék vezetőjének az ún. MTA doktori értekezése futott be, “Naplószemelvények” címmel – méltán….

Tovább…


Márton or István de Mészáros (Márton avagy István de Mészáros)

2011. Január 1.

Posted by jhnnsclvn @ december 27, 2010

Szerző: Szegedi Kolléga

Balla Péter önleleplező levele a csalás “üzleti titokként” való kezeléséről csak faxon jött át ide Szegedre – állítólag hivatalosan már nem volt képe elküldeni azok után, hogy nyilvánosságra került. De kiderült, Balla nem a levegőbe beszélt: Mészáros Márton alias István védése Szegeden is “üzleti titok”-nak minősül, a kiszivárogtatók ellen súlyos szankciókat helyeztek kilátásba.

A Kari Kurír megjelenését Mészáros miatt elhalasztották három héttel, mert nem tudták eldönteni, Márton vagy István néven publikálják a védést. Végül maradtak a Márton mellett, mert a Kurír korábbi számaiban is mindenütt Márton szerepel. Mint várható volt, a Kari Tanács még másnap, november 25-én megszavazta Mészáros védését, majdnem ugyanolyan sietséggel, mint annakidején a Károli. Nem 100%-kal, csak 80-nal, de nagyvonalúan átsiklottak afölött, hogy sikertelen védés esetén tilos 2 éven belül doktori eljárásra jelentkezni ill. delikvenst fölvenni:

http://www.arts.u-szeged.hu/kurir/kurir246.pdf

Az informatikai rendszert azonban nem tudták becsapni, mert amint megjelent a kettős védés ugyanazon a néven és címmel, a rendszer kidobta a “csal”-t. A rendszer kicselezésére Kulcsár-Szabó akadémikus menye, Hansági Ágnes saját jól bevált módszerét ajánlotta, a név- és identitásváltást. Ami érthetetlen, hogy a névhamisítás fölött az egész doktori intézet szemet hunyt…

Tovább…


Counter-Report 4. PhD-Studies (Ellenjelentés 4. A BTK Doktori Iskolájának helyzete)

2010. December 6.

Posted by jhnnsclvn @ december 2, 2010

A MAB Látogató Bizottsága jelentésébe óhajtotta foglalni az Irodalomtudományi Doktori Iskola helyzetét, ám összes tájékozódásuk abból állt, hogy megkérdezték Szabó Andrást, Hansági-Kulcsár-Szabó Ágnest és Hermann Zoltánt, és amit ők lediktáltak, azt terjesztették a plénum elé. A MAB LB Róna-Tas András vezetésével és Pál József hathatós részvételével az IDI problematikus védéseit elkeni, a Mészáros-féle csalást, ami az IDI felfüggesztéséhez vezetett, meg sem emíti. Fő kifogásuk az a nonszensz, hogy a Doktori Iskola akkori vezetője szerintük nem készítette el a Doktori Iskola szabályzatát. Egyikük sem vette a fáradságot, hogy kezébe vegye az akkreditációra benyújtott IDI-anyagot, melyben természetesen benne volt a MAB LB által hiányolt szabályzat, és több átdolgozott és lementett változata is ott van a MAB archívumában. Nem beszélve arról, hogy miért kellene egy bölcsésznek egy jogi szakértelmet és tudást igénylő szabályzatot s.k. elkészítenie, és miért készítené el, ha már van egy profi módon, jogász által elkészített, a Feot-nak megfelelő intézményi szabályzat? A teológusok sem s.k. készítették a szabályzatukat, ők is az intézményit használták, azt, amelyet az akkor még nagyon fiatal, huszonéves Kapa Mátyás készített el – mindhárom egyetemi kar számára. Az IDI speciális mellékletét pedig dr. Bátori Orsolya kari jogász – Hima Gabriellával és Kőfalusi Krisztinával együtt – megszerkesztette és többször frissítette. Az IDI-t tehát nem a szabályzat hiánya miatt zárta be a MAB…

Tovább…


Counter-Report 3. Faculty of Art (Ellenjelentés 3. A Károli BTK helyzetéről)

2010. December 6.

Posted by jhnnsclvn @ november 30, 2010

Az Állam- és Jogtudományi Kar ill. a Hittudományi Kar belső helyzetének elemzői nem járultak hozzá szövegük közléséhez, ezért ez a két rész teljes egészében kimarad a publikálásból, csak a BTK-ra vonatkozó jelentést hozhatjuk nyilvánosságra. Megírtuk már, hogy a MAB-határozat Bölcsészettudományi Karra vonatkozó részét botrányosan tájékozatlannak, dezinformatívnak és önellentmondónak tartjuk, mert az alapjául szolgáló látogatóbizottsági jelentést a kar akkori vezetői nyilvánvalóan manipulálták. A Látogató Bizottság bölcsész tagjának, a Szegedi Tudományegyetemről Kulcsár Szabó Ernő által a LB-ba protezsált Pál Józsefnek minden bizonyára az volt a célja és a küldetése, hogy az akkori – és azóta már megbukott – vezetőket tisztára mossa és fényezze, a felelősségüket elkenje ill. ártatlan bűnbakot találjon, akit mellesleg tálcán kínáltak neki. Róna-Tas pedig, nem ismervén ki magát, hagyta hogy befolyásolják. Hogy Pál József milyen szolgálattételekre képes a Kulcsár-Szabó-klán érdekében, azt bizonyítja a csaló és hamisító Mészáros Márton másodszori – teljesen törvénytelen – ledoktoráltatása Szegeden. A kiszivárgott MAB-levélből tudjuk, hogy Pál József már április 9-én dokumetálta Mészáros szegedi doktori szigorlatát, holott arra csak tíz nappal később, április 19-én került sor (ha egyáltalán sor került).

A BTK oktatói a Látogató Bizottságnál sokkal alaposabb és tényfeltáróbb munkát végeztek, és jelentésüket elküldték a Látogató Bizottság vezetőjének, Róna-Tas Andrásnak..

Tovább…


Counter-Report 1. (A Károli oktatóinak akkreditációs jelentése 1.)

2010. November 15.

Posted by jhnnsclvn on november 14, 2010

A 2010. október 1-i MAB-határozata a MAB Látogató Bizottságának 2010. márciusi és áprilisi jelentésein alapul. Ezek a jelentések számos jogos kritikát tartalmaznak, azonban nem tárják fel az intézmény és az egyes karok működésének törvénytelenségeit. Ennek oka, hogy a Látogató Bizottság csak az intézmény vezetőivel illetve az általuk kijelölt oktatókkal és hallgatókkal (HÖK-képviselők) találkozott, így egyoldalú, sőt, egyenesen félrevezető, hamis információkat szerzett be. A LB alapvető dokumentumok vizsgálatát mulasztotta el: költségvetés, szenátusi határozatok, órarendek, az akkor még felfüggesztés alatt álló IDI-vel kapcsolatban a Lamm-Orosz-Kecskeméti féle MAB-jelentés illetve a Zsengellér-Tanka-Madarászné féle KRE-jelentés. Fontosnak tartjuk, hogy a MAB illetve a magyar felsőoktatás az ezen dokumentumokra figyelemmel készült belső jelentést is megismerje.

Jelentés a Károli Gáspár Református Egyetem
akkreditációs helyzetéről

I. rész: Egyetemi autonómia


Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi, valamint Állam- és Jogtudományi Karának dolgozói fontosnak tartják, hogy a MAB tagjai ne csak a fenntartó, Magyar Református Egyház Zsinati Elnökségének (lelkészi elnök: Bölcskei Gusztáv) álláspontját ismerjék meg döntésükkor, hanem ennél teljesebb képet tudjanak alkotni az egyetemről, és ismerjék meg az intézmény dolgozóinak a véleményét is. Ennek érdekében állítottuk össze jelentésünket, amelyben tapasztalataink és a rendelkezésünkre álló költségvetési adatok alapján mutatjuk be az intézmény helyzetét.

Tovább…


The faculty of Arts (A Károli BTK MAB-kritikája)

2010. November 15.

Posted by jhnnsclvn on november 12, 2010

A BTK-ra vonatkozó MAB-határozat, mint korábban írtuk dezinformatív, önellentmondó és következetlen:http://www.mab.hu/a_hatarozatok.html. Feltehetően a Kar akkori vezetőjének, Szabó Andrásnak az egyoldalú információin alapulnak, amelyeket a Látogató Bizottság nem kezelt kellő kritikával, és a kézzelfogható dokumentumokkal sem szembesítette ezeket.

Legfeltűnőbb az Irodalomtudományi Doktori Iskolában történt tudatos manipulálások és azok felsőbb grémiumok általi  többszörös megerősítéseinek elhallgatása. A szabályzat nélküli ad hoc működés állítása nyilvánvaló tévedés, hiszen ennek ellentmond az ÁJK-s fejezet, amely többször is megállapítja, hogy az intézménynek központi, minden doktori iskolára, az IDI-re is, érvényes szabályzata volt, és ez megfelelt a Felsőoktatási törvénynek. Az IDI szabályzatát az egész akkreditációs anyaggal együtt még a Látogató Bizottság elnöke, Róna-Tas András fogadta el, aki az IDI akkreditációjakor a MAB elnöke volt. Ha hiányzott volna a szabályzat, akkor Róna-Tas András azt annakidején bizonyára észrevette volna. De nem hiányozhatott, mert az intézményi szabályzat az IDI-re is érvényes volt, sőt az IDI-re külön mellékletben szabályozott speciális működési feltételeket is csatoltak a pályázati anyaghoz, amelyet természetesen minden egyetemi grémium elfogadott, a Kari Tanácstól kezdve a Szenátusig, utóbbi ülésére még az akkori Fenntartó, Szabó István is hivatalos volt. A formailag hiánytalan pályázatért a Fenntartó Szabó püspök, a Szenátus, az egyetem akkori rektora, Kovács Eszter, az EDHT akkori elnöke, Szűcs Ferenc és Hima Gabriella, az IDI akkori vezetője együttesen volt felelős, elfogadásáért pedig Róna-Tas András, a MAB akkori elnöke…

Tovább…


The Law Faculty 2. (Kiegészítés az ÁJK MAB-kritikájához)

2010. November 15.

Posted by jhnnsclvn on november 11, 2010

Szerzők: Hostess Enikő és Bunkó Barnaby

A MAB 2010. október 1-i ülésén elfogadta 2010/8/X/1. SZ. határozatot a KGRE akkreditációjával kapcsolatban. Az Állam- és Jogtudományi Kar vonatkozásában a MAB súlyos szabálytalanságokat és összeférhetetlenségeket állapított meg. A MAB határozat szerint „a tanszékvezetők közül van, aki … főállású köztisztviselő; …., de többen vannak, akik teljes idejű egyetemi docensként vagy tanárként másik egyetemen teljes idejű közalkalmazottként dolgoznak, sőt van, aki három helyen is oktat.”

A MAB határozata előírta, hogy 2011 szeptemberéig az említett szabálytalanságokat meg kell szüntetni, a csak papíron „foglalkoztatott” oktatókat az oktatói listáról le kell venni, a máshol teljes időben foglalkoztatott köztisztviselők, közalkalmazottak számarányát pedig csökkenteni kell. A MAB elvárja, hogy a Kar működtetésében „a „valódi” teljes idejű oktatók nagyobb számban vegyenek részt.”

Kikre vonatkozik a MAB határozata? A nyilvánosan hozzáférhető adatok alapján felsoroljuk a Jogi Kar álláshalmozó oktatóit:

Tovább…


Follow

Get every new post delivered to your Inbox.