Petrőczi: NO GO (Petrőczi: Bukta)

2011. június 20.

Szerző jhnnsclvn @ június 17, 2011

A Károli BTK honlapján közel másfél éven át a Hermann-Kovács féle 2009 november 22-i levél jelentette az „aktuális“ hírt. A „hír“ a 2009 október 1-i MAB-határozat szépítése, elhazudása, felismerhetetlenségig történt átirata volt. Pár nap múlva megjelent a MAB honlapján az eredeti határozat, amely köszönőviszonyban sem volt a Hermann-Kovács féle exegézissel, így az azonmód érvényét vesztette, de nem aktualitását, mert továbbra is „Aktuális“ címen maradtt fenn még másfél évig a honlapon. Mígnem 2011 április 7-én megjelent az új „aktuális“ hír, a kecsegtetés: Balla Péter rektorhelyettes ki fogja bulizni az IDI akkreditációját.

Aktuális

    2011. április 7.

KÖZLEMÉNY

A MAB a Károli Gáspár Református Egyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolájának akkreditációját 2010. október 1-jei hatállyal megvonta. Prof. Dr. Balla Péter rektori feladatokkal megbízott rektorhelyettes az Egyetem képviseletében 2010. november 15-én felülvizsgálati kérelmet nyújtott be Dr. Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár asszonynak. A felülvizsgálati kérelem 2010. december 7-én érkezett meg a MAB Felülvizsgálati Bizottságához. A kérelem jelenleg elbírálás alatt áll.

http://www.kre.hu/btk/index.php/component/content/category/174-doktori-iskolaink.html

A kre.hu oldalon a mai napig ez az „aktuális“ hír, holott az már úgyszólván felkerülése pillanatában elvesztette aktualitását. 2 hónappal ezelőtt ugyanis a MAB Balla fellebbezését elutasította, és a Károli BTK egyetlen doktori iskolájának megszüntetéséről határozott. A szövegből kiderül, hogy a fellebbezés fő tárgya Petrőczi alkalmassága volt. A válasz: NO GO.

Magyar Akkreditációs BizottságFelülvizsgálati Bizottság

MAB kód: DF161

A MAB FvB 7/2011. számú határozata

Tovább…


To pay or not to pay: that is the question (Fizetni vagy nem fizetni: ez itt a kérdés)

2011. február 1.

Szerző jhnnsclvn @ január 31, 2011

A Károli Állam- és Jogtudományi Karán kb. egy hete kitört a lázadás. Az elbocsátások csúcspontjaként egy hete kirúgtak még egy magas szakmai színvonalon oktató, az egyetem iránt elkötelezett habilitált docenst, miközben sok másod-, harmad-, negyedállású oktató maradhatott. A Kar honlapján Balla Péter rektorhelyettes “Közleményt” helyezett el, melyet rektorhelyettes-társaival, Bozsonyi Károllyal és Miskolczi-Bodnár Péterrel is aláíratott. Egyiküknek sem a Károlin van az egyetlen állása. Balla Péter pedig 21 hónappal ezelőtt, mikor elfoglalta rektorhelyettesi trónját, akkorára emeltette a Zsinattal a fizetését, hogy három plusz állással se keresne ennyit. Balla 7 jegyű nettó összegért rombolta le szűk két év alatt a Református Egyetemet és félig már a Református Egyházat is.

Íme Balla Péter megtévesztő “irománya” (ő nevezi így kollégánk nyílt levelét és az ÁJK oktatóinak közös felhívását):

KÖZLEMÉNY

“Az elmúlt napokban több félrevezető és indulatában intézményünkhöz méltatlan hír és információ jelent meg és keringett különböző levelezőlistákon, blogokon Balla Zoltán Egyetemünk jogi karának oktatójával kapcsolatban. Az Egyetem és a Kar vezetése a híresztelésekkel szemben kijelenti, hogy Balla Zoltánnal szemben semmilyen méltánytalanság nem történt. 2011. január 24-én Balla tanár úr és az Egyetem között mindkét fél számára megnyugtató megállapodás született. Balla tanár úr is levélben határolódott el a neki tulajdonított kijelentésektől.”

A Közlemény bővebben itt olvasható…

A linkre kattintva hivatkozást találunk a MAB-határozatra, mintha a kirúgásokat – legutóbb Dr. Balla Zoltán habilitált docensét – a MAB rendelte volna el, és nem a Kovács-triász.

Majd kibújik a szög a zsákból…

Tovább…


Calvinist Morality (Református erkölcsiség)

2011. január 29.

Szerző jhnnsclvn @ január 28, 2011

Mészáros Márton a PhD-fokozat megszerzését kétszeres csalással, okirat- és identitáshamisítással megkísérlő tanársegéd, az ellene folyó büntetőeljárás dacára, még mindig a Károli Egyetem oktatója. A csalásban bűnrészes egykori dékán, Szabó András, és egykori dékánheyettes, Hansági Ágnes, szintén, sőt, mindketten tanszékvezetők, előbbi ezen felül intézetigazgató is. A koronát azonban Pethő Sándor teszi fel a református egyetem által képviselt református szellemiségre azzal, hogy ő a Hittudományi Kar dékánhelyetteseként az egyetem egyik vezetője még ma is. Balla Péter egyik bűnözőnek sem mondott fel a törvények és mellesleg az egyetemi SzMSz megsértése miatt, amely utóbbi önmagában is felmondási ok:

A Károli Gáspár Református Egyetem Szervezetei és Működési szabályzatának II. Számú meléklete, a Foglalkoztatási követelményrendszer 2. § (3) bekezdése szerint „az Egyetem minden alkalmazottjának és megbízottjának kötelessége, hogy mind az Egyetemen, mind azon kívül olyan magatartást tanúsít, amely nem áll ellentétben a református erkölcsiséggel, a református elvekkel vagy az Egyetem vagy a Magyarországi Református Egyház hátrányos megítélését nem idézheti elő.”

Balla Péter mb. rektor szerint tehát a csalás és az okirathamisítás, a jogtalan társadalmi és gazdasági előnyszerzés, vagyis az, ami a Büntetőtörvénykönv szerint minősített bűncselekmény, összeegyeztethető a református erkölcsiséggel. Ilyen értelemben Pethő Sándor teológus-dékánhelyettes ezt a Balla Péter-féle kálvinista erényesség-ideált, mi több, a Szentírás szellemét testesíti meg.

Tovább…


Appeal to the Students (Felhívás a hallgatókhoz)

2011. január 29.

Szerző jhnnsclvn @ január 26, 2011

Ezt a levelet ma este kaptuk “ÁJK oktatói közössége” aláírással, azzal a kéréssel, hogy sürgősen hozzuk nyilvánosságra a hallgatók érdekében.

Tárgy: Felhívás valamennyi hallgatóhoz

Tisztelt hallgatók!

Bizonyára Önök közül mindenki olvasta a http://mosaictv.hu/hirek/816/itt_valoban_a_let_a_tet honlapján közzétett oktatói levelet. Az ott felvetett aggodalmak jó része jogos. Szűcs Ferenc rektor és Kapa Mátyás dékán 2009. évi leváltása óta távozott a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának csaknem valamennyi meghatározó jogászprofesszora, és az Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola akkreditációját a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) véglegesen visszavonta. Ezek alapján nincsen reális esély arra, hogy a jogász szak másfél év múlva elinduló akkreditációs eljárásán a jogász szakot akkreditálják, vagyis feltehető;, hogy a jövőre induló tanév lesz a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának utolsó tanéve.

A fenntartó egyház sem eddig, sem ezután nem szolgált világos magyarázattal a történtekre…

Tovább…


Riot at the Károli University of the Reformed Church (Lázadás a Károli Református Egyetemen)

2011. január 29.

Szerző jhnnsclvn @ január 25, 2011

Az utóbbi két-három napban kb. egyharmadával megugrott a kattintások száma, újra a napi 1000 közelébe került, ami a blognak a magyar keresőgépekből való kitiltása óta alig fordult elő. A “Szív küldi” és a “Mester és gyilkosai” cikk mellett az ÁJK-s 2011. évi helyzetjelentés volt a legolvasottabb, a “Status Report” – tegnap estére már ez utóbbi vette át a vezetést. Nem véletlenül. Úgy tűnik, az ÁJK-s hallgatók bátrabbak, mint a bölcsészek, akiknek Hidán Csaba tanár úr olyan jól megtanította a hátrafelé nyilazás művészetét, hogy hátrafelé célozva eddig saját bajtársaikat lőtték ki, azok közül is a legjobbakat. A selejtet (Mészáros, Hansági, Petrőczi, Szabó András, Kovács Árpád) még véletlenül se találták el. A jogászok ellenben tudják, merre van a cél. Felvonultak a Rektori Hivatal elé, hogy kicsalják üregéből a gyáva, képmutató nyulat, a szellemileg retardált Ballát…

Itt közöljük a hálón most megjelent írást:

http://mosaictv.hu/hirek/816/itt_valoban_a_let_a_tet

Még ma este közzétesszük az ÁJK oktatóinak közös felhívását a hallgatókhoz – minden kar hallgatójához!

Szerző: Rosta N. Napsugár

Megszüntetett doktori iskola, folyamatos tanári elbocsátások, hallgatók, akik nem azt kapják a pénzükért, ami elvárható. Az elmúlt 18-20 hónapban egyre botrányosabb események tarkították a jogi kar életét. Rengeteg tanárt elbocsátottak, köztük rangidős, nagy tudással és szakmai múlttal rendelkező embereket, akik közmegbecsülésnek is örvendtek. Az okok egyelőre tisztázatlanok, válaszok sehonnan sem jönnek, vagy pedig egymásnak ellentmondó információk látnak napvilágot. A diákság teljes bizonytalanságban van, nem tudják, mi tévők legyenek, hiszen a létük, a diplomájuk, a jövőjük forog kockán. Egy összefogásnak köszönhetően a diákok 2011. január 24-ére a Kálvin téri rektori hivatalhoz fognak ellátogatni, remélve azt, hogy talán ott korrekt és kielégítő válaszokat fognak a kérdéseikre kapni. Január 23-án azonban napvilágot látott az egyik frissen elbocsátott tanár levele, melyet diákjainak írt. A benne lévő információk csak tovább borzolták a kedélyeket…

Tovább…


Status-Report on the Law Faculty 2011 (Helyzetjelentés a Károli Jogi Karáról 2011)

2011. január 16.

Szerző jhnnsclvn @ január 13, 2011

Psychodoom(okos) mondta

január 9, 2011 at 10:14 de.

Így, túl a 2010-es esztendőn gondoltam summázom ezen év történéseit.
2010. év a Károli jogi karának legfeketébb éve volt megalakulása óta. Nézzünk pár száraz tényt:

1. Megkezdte dékáni tevékenykedését egy pszichiátriai kezelés alatt álló személy, ki elüldözte a karalapító Tóth Károly professzort, az MTA tag Vörös Imre professzort, és több, évek óta tanító tanárt.

2. Megszűnt a doktori iskola, többek között az elüldözött Vörös Imre professzor távozása miatt…

 

Tovább…


The University of Szeged: Against the law (Szegedi Tudományegyetem: Szemben a törvénnyel)

2011. január 16.

Szerző jhnnsclvn @ január 12, 2011

A Szegedi Tudományegyetem Doktori Tanácsa ezerrel száguld szembe a törvénnyel, erkölccsel, elemi emberi normákkal és a minőséggel: holnap készülnek átadni a doktori diplomát a notórius csalónak és közokirathamisítónak, Mészáros Mártonnak, aki ellenőrzőtől és bizonyítványtól kezdve nyilatkozatokig, nyelvvizsgáig, diplomáig és PhD-értekezésig már mindent összecsalt vagy összehamisított, és tavaly ugyanezzel az értekezéssel már megbukott egyszer a Károli Református Egyetemen. A törvény szerint 2 éven belül nem nyújtható be ugyanabban a témában doktori értekezés, amelyben máshol már benyújtották, de nem lett belőle fokozat. A SZTE Doktori szabályzata szerint pedig ilyen dolgozat egyáltalán nem nyújtható be – 2 éven túl sem!

Megkérdeztük a Ravasz László Baráti Kör jogászát Mészáros Márton és a Szegedi Tudományegyetem közös „üzleti titkának” (Mészáros sógornagybátyjának, Balla Péternek a  kifejezése) jogi hátteréről ill. minősítéséről. Az alábbi felvilágosítást kaptuk:

Mészáros Mártonnak a PhD-eljárásra jelentkezéskor nyilatkoznia kellett arról, hogy ebben a témában korábban máshol nem nyújtott be értekezést. Ha hamisan nyilatkozott, akkor csak őt lehet felelősségre vonni csalás miatt. Az intézményt hivatali visszaélés és / vagy intellektuális közokirathamisítás kísérlete miatt csak akkor, ha tudott Mészáros Márton 2009. évi sikertelen fokozatszerzési eljárásáról a Károlin. A mulasztás ugyanis még nem bűncselekmény. A Szegedi Tudományegyetem azonban több – hivatalos és nemhivatalos – bejelentés nyomán legkésőbb 2010. 11. 24. óta tud erről, tehát szándékosan közreműködik abban, hogy valótlan tényt foglaljanak közokiratba…

Tovább…


Violation of law and by-law (Törvény- és szabályszegés)

2011. január 16.

Szerző jhnnsclvn @ január 11, 2011

Szerző: Szegedi Kolléga

Tegnap az egyik hozzászóló feltette ezt a kérdést:

„Mitől doktori intézeti igazgató Klukovits, ha a saját doktori szabályzatukat sem ismeri? Segítsünk neki:

http://www2.u-szeged.hu/dokint/dszab-2010.pdf

24. oldal alján, sorszám nélkül, Korm. 10.§ alatt különösen szigorú szabályozás olvasható, szigorúbb, mint maga a törvény: ugyanazon témájú dolgozatot nemhogy 2 éven belül, de Szegeden egyáltalán nem lehet benyújtani, a szabályzat szövegéből következően csakis új disszertáció fogadható el (teljes összhangban a 2009. október 2-i MAB-határozattal).”

Megnéztem még egyszer a doktori szabályzatunkat, és a hozzászólónak teljesen igaza van…

Tovább…


A crook-career 2. The forged certificate (Csalókarrier 2. A hamisított nyelvvizsga)

2011. január 16.

Szerző jhnnsclvn @ január 8, 2011

Szerző: Gödöllői

Mészáros Márton saját fabrikálású ún. szakmai életrajza olvasható a Károli Egyetem honlapján:

http://www.kre.hu/btk/index.php/oktatoink.html?sobi2Task=sobi2Details&catid=6&sobi2Id=29

Ebből is kiderül, hogy a tanulmányi nehézségekkel küzködő, a gimnáziumon magát átcsaló ill. családi segítséggel átnyomott diák problémái az egyetemen sem szüntek meg. Míg az átlagos tehetségű hallgatók eleve két szakra jelentkeztek, Mészáros gyenge képességeinek megfelelően csak egy szakra iratkozott be. Abból is a legkönnyebbre, a magyarra. Elvégre az anyanyelvén valahogy mindenki tud.

Ám ez a könnyű szak is nehéznek bizonyult Mészáros számára. Pedig az őt első naptól protezsáló és pátyolgató Hansági Ágnestől minden könnyítést megkapott. De Mészáros még így is csak 7 év alatt volt képes elvégezni az egyszem magyar szakot. CV-jében a tanulmányok alatt ez áll:

TANULMÁNYOK:
2004-2007 doktori képzés (KRE BTK Irodalomtudományi Doktoriskola)
1997-2004 magyar szak (KRE BTK)

Katonai szolgálatot nem teljesített, így a négy év veszteség (2 a gimnáziumban – 2 az egyetemen) kizárólag bukásokból jött össze. 27 éves, mire elvégzi a magyar szakot, ám a diplomát nyelvvizsga híján nem kaphatja meg…

Tovább…


WikiLeaks: Szeged

2011. január 16.

Szerző jhnnsclvn @ január 6, 2011

Többen észrevették az újabb név- és identitásváltást a www.doktori.hu honlapján – Mészáros “István” visszavedlett Mészáros Mártonná: http://www.doktori.hu/index.php?menuid=122.

Szerző: Szegedi Kolléga

A Szegedi Tudományegyetem rektora ma megkeresést kapott a Szegedi Nyomozó Ügyészségtől. Tekintettel Balla Péter KRE rektorhelyettes “üzleti titká”-ra, ennek a levélnek csak a kivonatát közöljük, mert az eredeti publikálása súlyos veszélybe sodorná a kiszivárogtató kollégát.

“Mészáros Márton, a Károli Református egyetem tanársegédje ellen büntetőeljárás folyik a Budapesti Rendőrfőkapitányságon, mert 2009. márciusában jogtalan társadalmi és gazdasági előnyre kívánt szert tenni a Károli Református Egyetem Doktori Szabályzatának meg nem felelő értekezés benyújtásával….

Tovább